Robotok a kémény tetején

Amikor a robbantás nem opció, a szakembereknek egészen különleges megoldásokhoz kell nyúlniuk – Litvániában ezúttal a bontórobotok is besegítettek.

Robotok a kémény tetején

Amikor a robbantás nem opció, a szakembereknek egészen különleges megoldásokhoz kell nyúlniuk – Litvániában ezúttal a bontórobotok is besegítettek.

Korábban mi is több alkalommal írtunk már ipari robbantásokról mind hazai, mind nemzetközi példák bemutatásával, hiszen az ilyesfajta bontási munkák a leglátványosabb építőipari tevékenységek közé tartoznak. Azonban vannak olyan helyzetek, mikor a robbantás nem jöhet szóba, és egyéb különleges megoldásokra kell támaszkodni. Egy ilyen bontási munkáról kaptunk hírt nemrég látványos fotó- és videóanyag kíséretében: a projekt során a kivitelező cég szakemberei két jelentős méretű kéményt vettek kezelésbe.

A litván Akmenės Cementas vállalat hajdan egyike volt a Szovjetunió három legnagyobb cementgyártójának, a vasfüggöny leomlása óta pedig jelentős szerepet tölt be a balti ország gazdaságában. Már csak azért is, mert manapság sehol máshol nem állítanak elő cementet Litvániában. Az évi több mint egymillió tonnás termelésért a cég központi gyára felelős. A lett-litván határ közvetlen közelében fekvő üzem 2006 és 2014 között átfogó korszerűsítésen esett át, melynek során teljesen új égetőkemence épült, felváltva az elavult, még a szovjet időkből visszamaradt technológiát.

Spanyol-lett-litván koprodukció

A bontással megbízott, lettországi Next Level Demolition végül speciális megoldáshoz folyamodott. Több mint kétmillió eurós beruházással a különleges rendeltetésű munkaállványokra szakosodott SAEclimber vállalattól rendeltek egyedi kúszóplatformot, melynek segítségével biztonságosan lebonyolíthatóvá vált a projekt.

A spanyol cég kifejezetten függőleges szerkezetek (például hídpillérek, hűtőtornyok, szélerőművek) bontásához és karbantartásához kínál munkaállványokat, emelőgépeket, illetve egyéb kellékeket. Kémények bontásához szánt teleszkópos platformrendszerük ott tesz igazán jó szolgálatot, ahol a bontandó szerkezet felső szekciói más módszerekkel nehezen megközelíthetők – mint az Akmenės Cementas üzem esetében. Fontos, hogy a kúszóállvány-rendszer rugalmasan alkalmazható felfelé elvékonyodó kémények esetén is, ahol lefelé haladva jelentősen nő a kémény átmérője.

Kotró végezte be a munkát

Nyilvánvaló, hogy ilyen magasságból nem lehet csak úgy leszórni a törmeléket, így kézenfekvő megoldásként a faldarabokat a kémények belsejébe döntötték, ahonnan az anyagokat kotrókkal távolították el az elszállításhoz.

Az első vasbeton kéményt 30 méteres magasságig bontották vissza a kúszóplatform használatával, ahonnan a feladatot átvette a cég Volvo EC700 típusú, nagy kinyúlású bontókotrója. Ezt követően az állványzat átkerült a második, 150 méter magas kéményre, ahol hasonló forgatókönyv szerint zajlott le a bontás.

A szigorú biztonsági intézkedéseken kívül külön kihívást jelentett a résztvevőknek, hogy a munka a kemény balti tél alatt sem állt le, ami azt jelentette, hogy a munkásoknak nem egyszer a -10 fokos hideggel is meg kellett küzdeniük.

(Fotók: Next Level Demolition, Akmenės Cementas)

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A süti (cookie) egy kisméretű fájl, amelyet a szerverünk küld és az Ön eszközén tárol. Általában egy személy azonosítására szolgál, amikor az adott személy csatlakozik egy webhelyhez. További információért olvassa el Adatkezelési tájékoztatónkat.