2025. július 31.
Építőipari újrahasznosítás: nagy lehetőség és még nagyobb kihívás
Az újrahasznosítás – népszerű nevén recycling – előnyei egyértelműek, ám megvalósítása az építőiparban korántsem egyszerű, az eredmények pedig egyelőre vegyesek.
Napjainkban a kőanyagok, homok és kavics számítanak a legnagyobb mennyiségben használt nyersanyagoknak a világon – olyannyira, hogy a Föld valamennyi lakóját figyelembe véve az egy főre eső éves fogyasztás meghaladja az 5 tonnát. Amellett, hogy elképesztően nagy mennyiségekről van szó, a kérdéses anyagok kinyerése és szállítása rendkívül energiaintenzív, vagyis nem csupán környezetszennyező, de költséges is.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy az építőipar a világ egyik legkomolyabb hulladéktermelője, a természetes nyersanyagforrások pedig végesek (egyes számítások szerint a hasonló célokra felhasználható homok például akár 50 év múlva elfogyhat), egyértelművé válik, hogy a jelenlegi rendszer hosszútávon fenntarthatatlan, az építési hulladékok hatékony újrahasznosítása pedig egy sor előnyt tartogat.
Alul: Hulladékképzés az EU-ban gazdasági tevékenység szerint, 2022 – a teljes hulladékmennyiség százalékos arányában (forrás: Eurostat)
Napjainkban a kőanyagok, homok és kavics számítanak a legnagyobb mennyiségben használt nyersanyagoknak a világon – olyannyira, hogy a Föld valamennyi lakóját figyelembe véve az egy főre eső éves fogyasztás meghaladja az 5 tonnát. Amellett, hogy elképesztően nagy mennyiségekről van szó, a kérdéses anyagok kinyerése és szállítása rendkívül energiaintenzív, vagyis nem csupán környezetszennyező, de költséges is.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy az építőipar a világ egyik legkomolyabb hulladéktermelője, a természetes nyersanyagforrások pedig végesek (egyes számítások szerint a hasonló célokra felhasználható homok például akár 50 év múlva elfogyhat), egyértelművé válik, hogy a jelenlegi rendszer hosszútávon fenntarthatatlan, az építési hulladékok hatékony újrahasznosítása pedig egy sor előnyt tartogat.
Jobbra: Hulladékképzés az EU-ban gazdasági tevékenység szerint, 2022 – a teljes hulladékmennyiség százalékos arányában (forrás: Eurostat)
A mágikus szám: 70%
Ezek után nem meglepő, hogy az Európai Unió is kiemelt kérdésként kezeli az építési-bontási anyagok újrahasznosításának ügyét, hiszen becslések szerint az építőipari ágazat felelős az EU-ban keletkező teljes hulladékmennyiség bő harmadáért. Hazánk szempontjából kiemelten fontos az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve, mely konkrét előírásokat tartalmaz a tagállamok számára az építési és bontási hulladékok hasznosítására vonatkozóan. Érdemes megemlíteni azt is, hogy „Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve” című uniós dokumentum értelmében 2020-ig a nem veszélyes építési-bontási hulladékok (ÉBH) 70 százalékát újra kellett volna hasznosítani, ám ezt a célt – eddig – nem sikerült elérni.
Az építmények, tevékenységek és az ezekkel kapcsolatban keletkező hulladékok sokfélesége miatt az építési-bontási hulladékokat érintő kérdéseket Magyarországon egy sor törvény és rendelet szabályozza, melyek több minisztérium hatáskörébe tartoznak. Ami a hasznosítást illeti, kulcsfontosságú célszám, hogy a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény az említett EU-s irányelvvel összhangban 70 százalékos hasznosítási arányt ír elő a teljes képződött mennyiséghez viszonyítva. Fontos azonban, hogy ebbe nem tartoznak bele a természetesen előforduló anyagok – így a föld és a kő –, ahogy a veszélyes hulladékok sem.
A mágikus szám: 70%
Ezek után nem meglepő, hogy az Európai Unió is kiemelt kérdésként kezeli az építési-bontási anyagok újrahasznosításának ügyét, hiszen becslések szerint az építőipari ágazat felelős az EU-ban keletkező teljes hulladékmennyiség bő harmadáért. Hazánk szempontjából kiemelten fontos az Európai Parlament és a Tanács 2008/98/EK irányelve, mely konkrét előírásokat tartalmaz a tagállamok számára az építési és bontási hulladékok hasznosítására vonatkozóan. Érdemes megemlíteni azt is, hogy „Az erőforrás-hatékony Európa megvalósításának ütemterve” című uniós dokumentum értelmében 2020-ig a nem veszélyes építési-bontási hulladékok (ÉBH) 70 százalékát újra kellett volna hasznosítani, ám ezt a célt – eddig – nem sikerült elérni.
Az építmények, tevékenységek és az ezekkel kapcsolatban keletkező hulladékok sokfélesége miatt az építési-bontási hulladékokat érintő kérdéseket Magyarországon egy sor törvény és rendelet szabályozza, melyek több minisztérium hatáskörébe tartoznak. Ami a hasznosítást illeti, kulcsfontosságú célszám, hogy a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény az említett EU-s irányelvvel összhangban 70 százalékos hasznosítási arányt ír elő a teljes képződött mennyiséghez viszonyítva. Fontos azonban, hogy ebbe nem tartoznak bele a természetesen előforduló anyagok – így a föld és a kő –, ahogy a veszélyes hulladékok sem.
A főbűnös: beton
Mivel világszerte 10 milliárd tonnát állítunk elő belőle évente, és az építőipar szinte minden szegmensében kulcsfontosságú, a legnagyobb globális fejtörést a beton okozza. A probléma súlyosságát jól mutatja, hogy a betongyártás következtében évente mintegy 2,8 milliárd tonna szén-dioxid kerül a légkörbe: ez azt jelenti, hogy ha a betonipar ország lenne, Kína és az Egyesült államok mögött a harmadik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátóként tarthatnánk számon. Ezzel – ha figyelembe vesszük az előállítás valamennyi szakaszát – becslések szerint a Föld légkörében megtalálható szén-dioxid 4–8 százalékáért a beton tehető felelőssé, és üvegházhatású gázkibocsátás tekintetben csak a szén, a kőolaj és a földgáz előzi meg.
Nem is csoda, hogy szinte hetente röppennek fel hírek a gyártás zöldebbé tételét célzó kezdeményezésekről, így történtek kísérletek például kávézacc, kagylóhéj vagy épp emberi vizelet felhasználására, de a jelentős áttörés még várat magára.
Downcycling helyett upcycling
Ezzel párhuzamosan rendkívül fontos lenne a már beépített beton visszanyerése és újrahasznosítása, de bökkenők itt is akadnak bőséggel. A világ országai között óriási szakadékok tátonganak, ha a betonnal kapcsolatos recycling arányát vizsgáljuk. Élen jár például Japán, ahol a ráta meghaladja a 90 százalékot, a fejlődő országok viszont többnyire a sor végén kullognak. Míg Kínában is gondot jelent, hogy a szinte felfoghatatlan mennyiségű felhasznált beton csupán 10 százalékát forgatják vissza valamilyen módon (ráadásul a hulladék jelentős része illegális lerakókban köt ki), Braziliában egyenesen aggasztó az 1 százalék alatti arány.
Jóllehet a fejlett országokban – így Európa nagy részén – a bontott betontermékeket igyekeznek újfent hasznosítani, ez leggyakrabban valamilyen alacsony hozzáadott értékű termék, például útalapokban használható zúzalék előállítását jelenti. A körforgásos gazdaság szempontjai szerint ezt nevezik downcycling-nak, vagyis értékcsökkentő újrahasznosításnak. Holott ennek épp ellenkezője, az ún. upcycling (értéknövelő újrahasznosítás) lenne a kívánatos, melynek során a bontott beton első osztályú építőanyagként nyer új életet, vagyis végeredményben kevesebb új betont kellene legyártani.
Downcycling helyett upcycling
Ezzel párhuzamosan rendkívül fontos lenne a már beépített beton visszanyerése és újrahasznosítása, de bökkenők itt is akadnak bőséggel. A világ országai között óriási szakadékok tátonganak, ha a betonnal kapcsolatos recycling arányát vizsgáljuk. Élen jár például Japán, ahol a ráta meghaladja a 90 százalékot, a fejlődő országok viszont többnyire a sor végén kullognak. Míg Kínában is gondot jelent, hogy a szinte felfoghatatlan mennyiségű felhasznált beton csupán 10 százalékát forgatják vissza valamilyen módon (ráadásul a hulladék jelentős része illegális lerakókban köt ki), Braziliában egyenesen aggasztó az 1 százalék alatti arány.
Jóllehet a fejlett országokban – így Európa nagy részén – a bontott betontermékeket igyekeznek újfent hasznosítani, ez leggyakrabban valamilyen alacsony hozzáadott értékű termék, például útalapokban használható zúzalék előállítását jelenti. A körforgásos gazdaság szempontjai szerint ezt nevezik downcycling-nak, vagyis értékcsökkentő újrahasznosításnak. Holott ennek épp ellenkezője, az ún. upcycling (értéknövelő újrahasznosítás) lenne a kívánatos, melynek során a bontott beton első osztályú építőanyagként nyer új életet, vagyis végeredményben kevesebb új betont kellene legyártani.
Vasbeton: külön gond
Persze senki sem állítja, hogy a beton újrahasznosítása könnyű volna. Sőt, a legtöbb esetben kifejezetten nehéz. Gondoljunk csak bele: az M0 autóút pályaszerkezete két rétegben 26 cm vastagságú betont tartalmaz hézagvasakkal, melynek elbontása extrém erőforrásigényes feladat lesz, ha egyszer szükségessé válna.
Mivel a világon felhasznált beton jelentős része vasbeton, kardinális kérdés, miként lehet elválasztani magát a betonkeveréket az acéltól. Érdekességként említhetjük, hogy Németországban például villámcsapás-szerű (rövid, mindössze 500 nanoszekundumos, ám rendkívül nagy erősségű) áram bevezetésével kísérleteztek a vízbe merített vasbeton szeparációjával, persze csak laboratóriumi körülmények között
.
A gépgyártókon nem fog múlni
Más kutatók inkább egyfajta holisztikus szemlélet mellett tették le a garast, melynek lényege, hogy bontáskor gondoljuk az építésre, építéskor pedig gondoljunk a bontásra. Ebből a szempontból jelentős hátráltató tényező, hogy a beton eredete nehezen követhető. Míg példának okáért az acélba beleütött jelzések alapján pontosan ismerjük a gyártóművet és az anyag jellemzőit, a beton a beépítést követően zsákbamacska. Egyes javaslatok szerint a betonszerkezeteket egyfajta „útlevéllel” kellene ellátni, ami megkönnyítené az újrahasznosítást, ha eljön a bontás ideje.
Eközben persze a gépgyártók sem ültek a babérjaikon, és manapság egyre-másra dobják piacra a mind hatékonyabb, környezetkímélőbb és gazdaságosabb eszközöket – legyen szó fix berendezésekről, mobil gépekről vagy a munkafolyamatokat hatékonyabbá tevő szerelékekről. A Grund Magazinnál eltökélt célunk, hogy a legújabb, legérdekesebb termékekről, eljárásokról és kutatási irányokról online magazinunk hasábjain is beszámoljunk.
A gépgyártókon nem fog múlni
Más kutatók inkább egyfajta holisztikus szemlélet mellett tették le a garast, melynek lényege, hogy bontáskor gondoljuk az építésre, építéskor pedig gondoljunk a bontásra. Ebből a szempontból jelentős hátráltató tényező, hogy a beton eredete nehezen követhető. Míg példának okáért az acélba beleütött jelzések alapján pontosan ismerjük a gyártóművet és az anyag jellemzőit, a beton a beépítést követően zsákbamacska. Egyes javaslatok szerint a betonszerkezeteket egyfajta „útlevéllel” kellene ellátni, ami megkönnyítené az újrahasznosítást, ha eljön a bontás ideje.
Eközben persze a gépgyártók sem ültek a babérjaikon, és manapság egyre-másra dobják piacra a mind hatékonyabb, környezetkímélőbb és gazdaságosabb eszközöket – legyen szó fix berendezésekről, mobil gépekről vagy a munkafolyamatokat hatékonyabbá tevő szerelékekről. A Grund Magazinnál eltökélt célunk, hogy a legújabb, legérdekesebb termékekről, eljárásokról és kutatási irányokról online magazinunk hasábjain is beszámoljunk.
Keresés